Lélek versek.

 

Az élet múlása

 

Mint a sárguló levél,

Úgy jön az ősz az életedben is el.

Elmúlik az életed.

Csendesen, mint ahogy a fákról hullik le a levél.

Úgy múlik az életed, napról napra.

Minden egyes nap egy év.

Mire feleszmélsz, már tél van.

Csendesen fagyos hideg szél fújja meg őszes homlokodat.

Állva a sírodnál rádöbbensz arra,

Milyen keveset voltál a családoddal,

A gyerekeiddel, azokkal, akikkel kellett volna törődnöd.

Mint minden egyes nap az élet nehézségeivel néztél szembe,

És azzal hogy nekik minden meglegyen.

De már ebből csak te voltál a hiányzó szem.

Te voltál mindig kívülálló.

Te szinte hátat fordítva kötelességeidnek,

Teljesítetted azt, amire nekik szükségük volt,

Pedig csak téged akartak.

Megőszültél, leélted a rabságodat ebben a világban,

Ebben az életben, ami annyiszor keserített meg,

Amitől annyi pofont kaptál már,

De te meg mutattad azt, hogy hogy kell fel állni

És küzdeni tovább,

Elérni egy következő pontra.

 

Legbelső fájdalom

 

Tüzek kialudni látszanak szemedben,

Mégis akarod, hogy elvigyen magával,

Hiszen születésedtől fogva erre vágysz.

Lelkedben is lüktetett a legbelső fájdalom.

Mivel már csak a szenvedés percei kattognak fejedben,

Gondolkodj, el kinek hiányzol majd, ha elindulsz

Egy másik néma, tiszta úton,

Melyen nem kísér senki, amelyen egyedül vagy

És nem foglya senki a kezed,

Hogy vezessen és tereljen téged.

A fájdalmad ide vezetett, hogy elbúcsúzzak tőled, és attól

Aki nevelt a vigyázott és óvott.

A vérem fájdalma

 

Sok nehéz nap után megpihentem.

Fáradtan, de még mindig fájdalmasan,

Mert nem vagy itt velem,

És nincs, ki fedjen az élet iskolájában.

Sokat estem, de felálltam,

És ha lesz, még erőm melléd borulok zokogva hideg esős estén

Az égre ordítva fájdalmam és talán megértem, hogy nem vagy nekem többé.

A könnyeim talán nem látod milyen fájdalmakat éltem meg az óta,

Amióta nem vagy velem.

Sokat szenvedek az óta is,

Fáj a szívem, mert nincs, aki becézget többé,

Nincs anyám többé, aki tanácsot adjon nekem.

Most már magány lett a társam ebben a világban, de hamar megtalállak téged.

MERT TUDOM, HOGY SZÜKSÉGÜNK VAN EGY MÁSRA!

 

 

Fájdalom sziget   

 

Megjártam az élet poklát és mennyét

Átéltem a fájdalom minden kincsét,

Tapasztaltam, mint a kalandorok,

Segíteni mégsem tudnak a doktorok,

Az élet fájdalom szigetén éltem sokáig,

Ha kiolvasod a szemeimből a gyűlöletet,

A haragot, a dühöt, és a kitaszítottság mindenformáját

Mert ezeken át lépni nem olyan egyszerű senkinek.

Szültek erre a világra, hogy szenvedjek,

Nem volt senkim ebben a világban,

Mégis neveltek és tanítottak, hogy ne haljak meg,

Túléltem a napok nehézségeit

Itt állva előtted és bizonyítva, hogy az élet legnehezebb és rögösebb útját

ÉN MAGAM JÁRTAM BE,

ÉS SENKI NE BIZONYÍTSA, HOGY AZ ÉLETEM GYEREKJÁTÉK.

 

 

 

 

 

 

Határtörés

 

Lélegzetnyi idő van hátra,

És már többé nem leszel itt.

Indulnod kell egy új világba,

És élned kell ott, mint halandó.

A halálos ágyadon tettél ígéretet, hogy visszatérsz majd,

És dicsőséget szerzel magadnak.

Koronát uralkodásodhoz,

Trónt a jognak és becsületnek.

Te leszel a mindenek feletti és legyőzöl bárkit, aki ellened fordul.

Tévedtél, mert elbuktál és csúfos vereséget szenvedtél.

 

Lélekdaráló

 

Add a lelked nekem,

Hogy tudjalak kínozni,

Fájjon az, amit velem csináltál.

Ha darabokra tépem a húsod,

És élve gyújtalak meg

Az engem még nem boldogít.

Ha már apró darabokra tépettem minden részed,

És már csak kis cafatokat látok belőled

Akkor egy kicsit megnyugszom,

De újból neki futok, és addig kínozom a lelked, hogy a pokolban is híre lesz

Fájjon, még amit velem csináltál.

AZ ÉN LELKEM MÁR ROMOKBAN,

A TIÉD MÉG ÉP,

DE MEGÖLÖM A LEKED HOGY FÁJJON NEKED IS.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szívrepesztő

 

Szültél az élet porába egy gyermeket,

Hogy tapasztaljon a halál közelségéből,

És megtalálja a megoldást magának.

Lelkét és testét a férgek rágják,

Családja nincs már többet neki,

A halál okát nem tudni,

Csak annyit, hogy a gyűlölete vitte őket sírba.

A rothadás nagymezejére léptek,

És a férgek kirágták már szemeiket.

De az én szívemet meg őrzöm fiatalnak,

És tartom tőletek távol,

Még a pokolból se érjétek el sosem.

 

Temetés

 

Az idő elkomorodva borul felénk.

Sötét felhőkbe bújik a nap.

Szívszorongató érzés fojtja el az ember hangját,

Mikor egy hozzátartozóját búcsúztatja.

Könnyek csordulnak a szemükben,

Ez a gyász hangja, mely megismétlődik.

Hidegbe burkolózva elzárkózunk mindenki elől.

Sokat töprengve azon: Miért velem történik ez?

 A koporsó fedele lezárul örökre.

Majd egy síri hang búcsúztatja el.

Mire elérünk a sírgödörhöz, lélegzetvételnyi erő sem marad,

A gyász mindent felemésztett. 

 

 

Árnyéka az életnek és bölcsőnek

 

Öled mélyén fogantam.

Szültél az élet kihalt porába.

Lélegeztem azt, amit te is.

Adtál értelmet az életemnek.

Kebleiden hordoztál mikor beteg voltam,

Ágyamhoz jöttél mikor lázban fetrengtem,

Dolgoztál, mikor beteg voltál,

Akkor is mikor tudtad, hogy ez így nem mehet tovább.

Mégis adtál és csak adtál.

Én nem tudtam bizonyítani, hogy segíthetek neked.

Nem tudom már pótolni azt, amit adtál az életedből.

Életed alkonyatán már ideje pihenned,

Add nekem az igádat, hogy én húzzam tovább

Azt, amit elkezdtél.

Pihenj, mert várnak rád,

Fáradtan ne indulj el, légy kipihent.

Nekem a te igád fél vállas,

De viszem tovább, hogy ne nyomjon agyon téged.

 

Spiráltorok 1-3.

 

1.

Generációkon átívelő

Hadviselés és békétlenség,

Mely szüli a világra gyermekeit,

Nem szűnő gyilkosait,

Melyek lánccal ide kötve,

Fogják minél hamarabb

Ezt a Földet darabokra szaggatni.

Melyben a seb már a szíven van,

Ahol emberek halna naponta.

Mert eme gyilkosok letaszítják,

Állatokként bánnak velük.

Ahol az élet nem jelent semmit,

Csak a vér számít.

Foglalnak és ütnek,

Nem számít nekik semmi

De mást ölni jó.

 

2.

Vallási ceremóniák hangulata,

Melyben a tagadás inkább csábítás.

Ereje, mellyel, ha kell,

Ölni is fognak.

Gyermekeket rontanak meg,

Fertőzik meg egy életre

És taszítják őket a depresszió

Csúfos, sötét rögös útjára.

Nekik soha többé nem lesz olyan

Mint amilyen volt,

Soha többé hit,

Csak csalódás, kiábrándulás,

Elfordulás és tagadás.

Meg fogják tagadni az istent.

 

3.

Üdvözölve, integetve és hitegetve,

Mondják, hogy béke lesz.

Elhintik, hogy mi vagyunk a béke kulcsa,

Ha teszünk az erőszak ellen,

Melyből, ha kell,

Ők véres kéjjel

De megszerzik a maguk kincsét.

Szent névvel illetik magukat,

De csak álszent tanok,

Mellyel a felsőbbrendűségük porba hull,

Hogy a porban kapják a végső csapást,

Mely összeroppantja ez az

ÁLSZENT DEMOKRÁCIÁT.